2007.09.02. 12:22

Álom

Azt álmodtam, hogy családommal Brazíliába mentünk. Egy szép dzsungelben laktunk, ahol egy csomó állat élt. A zuhanyzó is tele volt kis gyíkokkal. Egyik ismerősömnek meg volt egy kisbabája. De ezt a kisbabát megcsípte valami bogár vagy hüllő, és ettől meghalt. Gyorsan el is mentünk a szállásról, még az ott felállított hőlégballont se próbáltuk ki. Hirtelen Rióban voltunk azon belül is egy IKEA-ban. De az IKEA egy folyó mellett volt, amiben lehetett fürödni, úszni, meg hajózni. Apa mondta is, hogy menjünk hajózzunk egyet, de én inkább úszni akartam. A folyó elvileg elvezetett volna a Copacabana beach-hez meg a Cukorsüveg hegy-hez, de a folyó hirtelen hínáros, meg növényes lett, amit én értem el hamarabb, gyorsan vissza is akartam fordulni, de a gaz húzott lefele. Apa odaért és segített kiszabadulni. Ki akartunk mászni a folyóból, de az egyik eladó közölte, hogy szép lassan vissza kell úsznunk oda, ahol belementünk. Erőm már kevés volt, ezért a folyó szélénél (olyan volt, mint egy medence széle) kapaszkodtam és evickéltem visszafelé. Mikor visszaértünk a kiindulási ponthoz, na akkor ébredtem fel... 

A bejegyzés trackback címe:

https://brigittae.blog.hu/api/trackback/id/tr10155356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Calendar

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Comments

  • KormyZ: Hát ez a fősuli dolog nem tartott sokáig. No nem... (2009.12.15. 22:05)
  • zo!i: na jó, ha ezen múlik, akkor megbántottál :D (2009.12.02. 21:49)
  • bree: @zo!i: de nem sértésnek szántam -.- ha mégis meg... (2009.12.02. 21:30)
  • Utolsó 20

Creative Commons Licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása