Tegnap összeültünk páran. Biciklivel mentem, mert azzal legalább hamarabb itthon vagyok. Megyek szépen a kerékpárúton, vagyis mennék én, de egyesek szép nyugodtan sétálnak (holott mellette van a járda), aztán még neki áll feljebb, ha csak épp elférek mellette. Azt várják, hogy szlalomozzak el közöttük?
Este tök jó volt, beszélgettünk a Malátában, dolgos ember meghívott minket...stb. Később elmentünk pizzázni, ahol folytattuk trécselésünket. Majd csak úgy sétálgattunk, Jocó csak most fedezte fel, hogy kell inni a kútból. :D
Ma angol után felhívtam Csévát, hogy mehetünk Zolikához a fürdőbe. Miután bekönyörögtük magunkat, elmentünk Tamihoz, de csak a huga volt ott... Visszacsörtettünk Zolihoz. Út közben kifejtettem, hogy én semmi pénzért nem járkálnék puci lábbal a fürdőbe. Mennyi fertőzést lehet ott összeszedni... Kijelentésem után a többször is felvett cipőm elkezdte törni a lábam.. Zolinál már alig bírtam járni. Zoli csempészett nekünk egy pohár szódát, majd vett nekünk fánkot. De cserébe szalvétát kellett hajogatnunk... A fánk meg nem is volt olyan jó... Túl olajos volt, meg a lekvár mindenhova folyt. Csévi ki is dobta, de én legyűrtem... Visszamentünk Rékához, de nem volt ott senki... Eltelik 5perc, sehol senki. Cucc szerte-szét, vevők gyülekeznek, réka még mindig sehol. Taminak telefon, ő se tudja hol van. Mi nagy profin mondtuk a hasra ütött árakat, már a csillámot kiírtuk 16 óra után ingyenesre, de nem... Mindenkinek fekete henna kellett, de most azonnal. Mondtuk mindenkinek, h jöjjön később, jöjjön vissza 5 perc múlva. (Persze magyarul még csak megmagyaráztuk volna, de a legtöbb kuncsaft külföldi volt, és alig értette, hogy mit is akarunk mondani. Csévi gyorsan csinált nekem egy csillámosat, ezzel is mutatva, h még nem ér rá, mert vendég van. :D A placc már tele volt érdeklődőkkel, Réka sehol, mi meg kétségbeesve telefonáltunk Taminak, h mit csináljunk. Mikor Réka előkerült még mi lettünk lecseszve, mert az 1500-ast 1000-re mondtuk, meg kiírtuk, h ingyen csillám lesz... Tami megérkezett és utána minden ment rendben...
Mikor hazajöttem, alig vártam, hogy levegyem a cipőmet, majd jól megmostam. Remélem nem lesz semmi baja.