Ma volt az angol érettségi. Végre ezen is túl vagyok.
Megkaptam az autót, száguldoztam is befelé az autópályán, hogy időben odaérjek.
Vizsga után felvettem a lányokat, majd némi rossz parkolás és helykeresés után, teljes létszámban elmentünk az édesség nagykerbe. Hamar megteltek a szatyrok, de mivel egyeseknek pisilni kellett no meg mások éhesek voltak, mert még nem ettek semmit, csak pár falat édességet, ezért elmentünk a mekibe. Szerettem volna megenne a fincsi szendvicsemet, de miután reni az ételmérgezésről beszélt, úgy éreztem elmegy az étvágyam, majd megjegyeztem "Én nem akarok meghalni!!!" (megjegyzem épp most eszek megint, de most is elment az étvágyam...:D)
Majd hazaindultunk, hazaszállítottam mindenkit, Vivusnál történt egy kis upsz (azaz, amikor ki akarta nyitni a csomagtartót, h kiszedje a cuccát, akkor én elindultam, majd csévi mondja, h hé, vivus kiszedné a cuccát), de mindnki épségben megérkezett.
Itthon megettem 2 csomag cukrot, minek örömére megfájdult a fogam. De ez nem olyan fájás, mint ami szokott lenni, hanem olyan násfajta. Nem állandó, hanem csak akkor fáj, ha harapok.