hupsz, most ettem le az ágyat, de pssszt, majd kimosom :D
elgondolkoztam a nemzetiségemen. 1 évig szinte nem is láttam magyarokat (csak 2x találkoztam velük), és itt Dublinban meg velük élek, folyton beléjük botlok. és hogy megmondjam őszintén, már unom (nincs semmi probléma a lakótársaimmal). és igen most ki lehet fújolni, hogy milyen "magyar" vagyok én, meg estébé (szokásos magyaros viselkedésmód)... szívesebben beszélek angolul vagy finnül, szívesebben lógok külföldiekkel, és valószínűleg ezért sincs honvágyam. persze hiányzik a családom, nem őket akarom ezzel megtagadni, de nem tudom. fura érzés. talán rossz helyre születtem. ezt a mentalitásom és a külsőm is igazolja. persze szeretem Magyarország hegyeit, az Alföldet, a Balatont, a két nagy folyót, ahogy három részre osztja az országot, Tokajt és a borvidékeket... oh, igen, talán ha csak ezeket venném figyelembe, akkor nem lenne probléma... de aztán olyan gondolatok szennyezik be ezt az álomképet, mint egyes emberek viselkedése, egymásra való mutogatás, bürokrácia, politikai élet, ...
most ha bejelenteném, hogy én igenis nemzetiséget váltok, akkor most a "felszines" magyarok biztos kifújolnának, meg "nem is baj, az ilyennek nincs helye köztünk, magyarok között"... és most gondolkozzunk el azon, hogyha ne adj Isten valahogy sokra viszem, és híres leszek széles e világon, akkor ugyanezen réteg hangoztatná a legjobban, hogy "látod, ő is magyar származású", s egyből vérbeli magyarnak fogadnának... nem furcsa?
valahogy én erre nem vagyok büszke, ahogy hagyjuk azokat a szép helyeket lepusztulni, mert ugye nem teszünk ellene semmit, csak beszélünk róla, várva azt, hogy majd valaki más cselekszik helyettünk is...
talán annyi magyarság belém is szorult, hogy megfutamodva én is inkább valahol máshol fogok szerencsét próbálni, de akkor már nem leszek magyar... csak egy Magyarországon született külföldi...
