Hogy ha már ezt adta az élet, akkor kihasználom. Mármint felfedezem Írországot a sok szabadnapom alatt (ja, meg majd Párizst is). Szóval voltam Belfastban, mit ne mondjak, megtetszett. Még a végén olyan érzéssel fogok távozni innen, mint Finnországból tettem. Sőt, ki tudja. Rengeteg barátságot kötöttem itt is, ami tuti hiényozni fog, és majd sakkozhatok, hogy hova is menjek őszi/téli/nyári szünetben...
Na szóval Belfastról. Szerelem első látásra. Nincs benne semmi olyan szépség, mely elragadja a turistát elsőnek (a buszállomásra megérkezvén egy koszos kis váróba értünk - már erősen súrolja a kelet-európai szintet -, de valami plusz mégis van a levegőben).
Ahogy járkáltunk fel-alá a városban, megismerted azt a hangulatot, mely még valamennyire a The Troublesből megmaradt. Mintha a látványosságok is bekapcsolódtak volna némán ebbe a "harcba". A City Hall mellett álló Belfast Eye és az Óratorony Londont idézte, míg a St. Anne's Cathedral közepébe beállított tű dublini sugallatot adott. Republikánusok és lojalisták, katedrálisok és protestánsok, írek és angolok... Olykor-olykor helikopter körözött a város felett őrízvén a rendet, s temérdek építkezéssel próbálják fedni, ami volt. Ez a bitumen-szag hozza el talán ennek a városnak az új jövőjét...
Tettünk egy túrát a Belfast Castle-nál, felmásztunk a Cave Hill-hez, ahonnan láthattuk azt a helyet, ahol a csodás Titanic épült (a városban találtam egy emléktáblát "Itt még minden rendben volt" felirattal). Ráláttunk az egész városra, mely már inkább tükrözött egy békés helyet. Innen felülről hihetetlennek tűnik az egész.
Utolsó túraként felkerestük azt a két utcát, ahonnan több ártatlan embert vadásztak le (szó szerint), ahol mural-ok hirdetik az eszmét, szögesdrótos acélkerítés választja el a két negyedet/utcát, melyen csak néhol vannak kapuk (ezeket még mindig bezárják éjszakánként és egyéb ünnepnapokon). Jobb az elővigyázatosság elvén. Sajnos nem tudtuk annyira felfedezni ezt a környéket, mivel elég fáradtak voltunk már és a buszunk is indult visszafelé, megnéztem volna azokat az üres placcokat, ahol egykoron házak álltak, mígnem el nem találta őket egy-egy molotov koktél. Legközelebb több időt fordítok erre a részre, ha tényleg meg akarom érteni azokat az alkotásokat a falakon és a mögöttük rejlő érzelmeket.
