breeblog

Növénygyűjtő túrára indulok nemsoká, reményeim szerint összeszedek 50 fajt egészében és 70 db ilyen-olyan szervet (növényi).

Tegnapi napot legyőzve, egy kedves bankost kifogva, olcsó repjegyekkel a zsebemben, 120 Ft-ot megspórolva, kullancsmentesen tértem nyugovóra. Ezek a gondolatok melengették át szívemet az éjszakai órákban. :')

A mai egy csodás nap lesz... nincs élet stressz nélkül. Legalábbis itt, Magyarországon esély sincs erre.

Szóval amint 6.45re kiérek a Borárosra, döcöghetek ki onnan Soroksárra, eltölthetek fogalmam sincs mennyi időt ott (ez kifejezetten irritál, miért nem tudják behatárolni?), majd baj, hogy ugyanolyan sebességgel döcög visszafelé a busz (ha le nem robban), futhatok a bankba (15.00kor zár, köszi). Ez elég nagy prioritással bír, szóval ehhez képest az onnan-hazajönni-összapakolni-vissza-a-nyugatiba-sorba-állni-jegyet-venni-elérni-a-vonatot-helyet-találni, már tiszta nyugis. Otthon (H.-szob.) meg izgulhatok, hogy nem-e drágult már megint az a kb@szott repjegy... Majd valahol az éjszakában alvásra hajtani buksimat (feltehetőleg egész napi éhezés után, mert arra nem lesz időm). Magyarország, én így NEM szeretlek!

búúúú!

Utóbbi időben kissé elhanyagoltam gondolataim írásos formáját. De most lefújom a port a blogról, felütök egy új fülecskét a computer képernyőjén és hagyom peregni ujjaimat a puha billentyűzeten. Már ha pereg..

Tegnap éjszakába nyúló "moziestet" tartottam, megnéztem kedves barátom által ajánlott filmeket. Összesen kettőt, de elég hosszúak voltak mag elgondolkodtatóak. (Na jó, néztem szülfelt is, de az más. :D) Az első az "Into the wild" volt (több adatot nem tudok, vagy most nem akarok előkaparni zombisodó agyamból), és nézés közben jöttem rá, hogy honnan volt ez nekem ennyire ismerős. Mármint a cím és a történet... angol óra, egyik lecke "Reading" anyaga volt. ˙˙˙˙- ha nem láttad, akkor ugorj a következő bekezdésre -˙˙˙˙ Az a srác, aki lediplomázott, aztán megszökött otthonról, hogy Alaszkában éljen a vadonban. Elégette a pénzét, vitt magával pár könyvet és be akarta bizonyítani, hogy így is lehet élni, mármint a vadonban, civilizáció nélkül. Persze nem jött össze neki, mert rossz növényt evett meg és a végelgyengülésben meghalt. Film végén meg is emlékeztek róla, köszönetet mondtak a családnak ésatöbbi... Mondjuk így látni másabb, mint olvasni róla egy két oldalas rövid történetet, jobban belement a fiú gondolataiba. Amivel azért tudnék vitatkozni, nem kicsit. Nem ártott volna, ha jobban szocializálódik (erre élete utolsó napjaiban rájött). Nagyra tartotta, hogy "alone" csinál mindent, egyedül van, nem kell senkit elviselni, tolerálni dolgokat, ésatöbbi. Aztán meg fokozatosan rájött, hogy a dolgokat nem árt megosztani másokkal, a tartós egyedüllét csak összezavarja az embert, majd félelmet kelt (kinek már a rövidebb ideig tartó is).

Na nem is nagy tanulságokat akarok én levonni innen, csak összegzek itt magamnak egy kicsit.

Némettudás elő, angol felirat bekapcs, The edukators (le nem írom a német címét). Hosszú film, de jó. Nálam The Dreamers-t nem tudta letaszítani a trónjáról (szinte lehetetlen :)), nem is nagyon közelítette meg a szintjét sem, de valami van benne. A vége kifejezetten nem tetszett, nem igazán az emberek érzelmeire, lelki vívódására ment rá (én inkább ezekért vagyok oda meg vissza), sokkal inkább a társadalmi rétegek voltak benne, az ezek között levő ellentétek, gazdag-szegény, idős-fiatal, jövő-múlt, és politika. Úgy nagyjából összefoglalva...

Franciát akartam ma tanulni (kémia helyett :D), de nem jött össze. Azt nem tudom megmondani, hogy pontosan mivel ment el az időm... ha tudnám...

Magyarország, Budapest, egyetem, albérlet, lakótársak, itthoni barátok, tanulás, kiállítások, BKV, satöbbi, amiről mostanában szól az életem.

Hogy ha már ezt adta az élet, akkor kihasználom. Mármint felfedezem Írországot a sok szabadnapom alatt (ja, meg majd Párizst is). Szóval voltam Belfastban, mit ne mondjak, megtetszett. Még a végén olyan érzéssel fogok távozni innen, mint Finnországból tettem. Sőt, ki tudja. Rengeteg barátságot kötöttem itt is, ami tuti hiényozni fog, és majd sakkozhatok, hogy hova is menjek őszi/téli/nyári szünetben...

Na szóval Belfastról. Szerelem első látásra. Nincs benne semmi olyan szépség, mely elragadja a turistát elsőnek (a buszállomásra megérkezvén egy koszos kis váróba értünk - már erősen súrolja a kelet-európai szintet -, de valami plusz mégis van a levegőben).

Ahogy járkáltunk fel-alá a városban, megismerted azt a hangulatot, mely még valamennyire a The Troublesből megmaradt. Mintha a látványosságok is bekapcsolódtak volna némán ebbe a "harcba". A City Hall mellett álló Belfast Eye és az Óratorony Londont idézte, míg a St. Anne's Cathedral közepébe beállított tű dublini sugallatot adott. Republikánusok és lojalisták, katedrálisok és protestánsok, írek és angolok... Olykor-olykor helikopter körözött a város felett őrízvén a rendet, s temérdek építkezéssel próbálják fedni, ami volt. Ez a bitumen-szag hozza el talán ennek a városnak az új jövőjét...

Tettünk egy túrát a Belfast Castle-nál, felmásztunk a Cave Hill-hez, ahonnan láthattuk azt a helyet, ahol a csodás Titanic épült (a városban találtam egy emléktáblát "Itt még minden rendben volt" felirattal). Ráláttunk az egész városra, mely már inkább tükrözött egy békés helyet. Innen felülről hihetetlennek tűnik az egész.

Utolsó túraként felkerestük azt a két utcát, ahonnan több ártatlan embert vadásztak le (szó szerint), ahol mural-ok hirdetik az eszmét, szögesdrótos acélkerítés választja el a két negyedet/utcát, melyen csak néhol vannak kapuk (ezeket még mindig bezárják éjszakánként és egyéb ünnepnapokon). Jobb az elővigyázatosság elvén. Sajnos nem tudtuk annyira felfedezni ezt a környéket, mivel elég fáradtak voltunk már és a buszunk is indult visszafelé, megnéztem volna azokat az üres placcokat, ahol egykoron házak álltak, mígnem el nem találta őket egy-egy molotov koktél. Legközelebb több időt fordítok erre a részre, ha tényleg meg akarom érteni azokat az alkotásokat a falakon és a mögöttük rejlő érzelmeket.